5. Döbbenet...

Sziasztok!

Először is egy hatalmas bocsánat kéréssel tartozom nektek. Nem akarok mentegetőzni hogy miért nem írtam már egy jó ideje tovább a történetet, egyszerűen nem voltak ötleteim. Azonban most úgy érzem megjött az ihlet,és igyekszem heti rendszerességgel folytatni a történetet.
Remélem maréknyi emberből álló olvasóim továbbra is kitartanak majd mellettem...
Az eddigi támogatásotokért is nagyon hálás vagyok Nektek, szóval köszönöm!

"There's something that worse than the despairing love. It's when you're not sure that this whole thing is hopeless..."

"Van egy dolog, ami még a reménytelen szerelemnél is rosszabb. Az, amikor az ember nem biztos abban, hogy reménytelen a szerelme..."

Hosszas keresgélés után végül úgy éreztem talán sikerrel jártam. Igaz hogy vagy ezer és egy Evelyn Smith nevű hölgyet találtam a bizonyos kereső oldal segítségével, korban mégis csak 4 egyezett meg az én Evelynem korával. Már épp öröm táncomat kezdtem volna ellejteni amikor megszólalt a mobilom. Az egyik bandatagom, Mark volt az:

-Szeva Mark! Mit akarsz?

- Szia Shane! Csak azért hívlak mert beugranék egy kicsit hozzád ha nem gond, meg kellene beszélnünk pár dolgot a turnéval kapcsolatban... Meg persze bemutatnám neked a csajom akiről annyit meséltem.

-Jajj, csak ezt ne!-gondoltam magamban.

- Az a helyzet öregem hogy épp indulóban vagyok valahová, nem halaszthatnánk ezt későbbre?-kérdeztem, mivel azt gondoltam hogy így megúszhatom a dolgot.

- Ne már Shane, már útban vagyunk hozzád. Pár perc az egész.

Egy pillanatra elvettem a fejemtől a telefont és halkan suttogva káromkodtam pár sort, majd újra beszélni kezdtem a vonal másik végén várakozó Markhoz.

-Na jó, rendben. De tényleg csak ha pár perc lesz.

-Megígérem haver. Akkor csá.

-Csá.

Ezt nem hiszem el, minden ellenem játszik. Na jó, pár perc bájcsevejbe nem fogok belehalni. De aztán már hat lóval sem foghat vissza senki attól hogy megkeressem Evelyn-t...

Mark mondhatni a legjobb barátom, persze nálam ez közel sem azt jelenti mint másoknál. Nálam mindössze annyit tesz ez az egész legjobb barát dolog, hogy többet kommunikálok az adott személlyel mint másokkal. Eszem ágában sincs megosztani vele a titkaimat, vagy az érzéseimet. Kizárt. Azt hiszem Mark kicsit jobban szeretett volna belém látni, szerette volna ha több mindent megosztok vele magammal kapcsolatban de ez sosem fog megtörténni. Mark viszont annál jobban kihasználta a 'legjobb barát' titulusát. Állandóan nyaggatott a magánéleti gondjaival, legutóbb azt mesélte el hogy halálosan beleesett egy menedzser csajba, aki valószínűleg ugyanígy érez iránta és most dúl a Love... Pff...

Marhaság. 

Legtöbbször mikor elindult a szóáradat, próbáltam úgy tenni mint aki oda is figyel az egészre. Azt kell mondanom hogy legtöbbször ez  a taktika nem vált be. Pár kör tequila után azt sem tudtam hol is vagyok, azt meg pláne nem hogy a mellettem ülő fickó miről hadovál. Nem mintha Mark-ot ez kicsit is zavarta volna.

Amíg várakoztam rá kellett gyújtanom egy szál cigire. Aztán még egyre...Végül már a hetedik szálat is elszívtam mire észbe kaptam. Na tessék, így kényszerítik rá az embert hogy láncdohányos legyen. Ha Mark hamarabb érkezik, nyilván nem szívok el ennyit...

Na jó, kit akarok becsapni?!

Megindultam az erkély irányába ahol a cigis dobozomat hagytam, azzal a szándékkal hogy rágyújtok a következő szálra. Hát igen ha csinálsz valamit, akkor azt csináld jól. Jó kis mondás.

Végül körülbelül fél órás várakozás után(!) megszólalt a kapucsengő. Feltett szándékom volt hogy amint belép az ajtómon behúzok egyet a fickónak, de akkor eszembe jutott hogy nem egyedül érkezik.

Hát ez remek. Remélem nem várja el tőlem hogy még a lotyójával is cseverésszek egy sort. Annál van jobb dolgom is...

Pár erőtlen kopogás után megindultam az ajtó irányába, s úgy nyitottam ki hogy még csak rá sem néztem vendégeimre. Ehelyett szépen visszaindultam a nappali irányába, s közben csak annyit mondtam Mark-nak és kísérőjének hogy jöjjenek be.

-Shane haver bocs a késésért. El kellett még intéznünk valamit útközben, de tényleg nem tartunk fel sokáig.

-Hát ez remek. Örülök hogy ideértetek!-kiáltottam ki nekik a konyhából félig beszorulva az egyik szekrénybe pár pohár után kutatva. Azért remélem érezték a hangomból kiszűrődő iróniát...

Elővettem 3 boros poharat, s visszaindultam a nappaliba. Mark kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, de a csajt nem láttam sehol. 

-Te Mark. 

-Igen?

-Mond már meg Mark hova tűnt a barátnőd?

-Jajj igen, ne haragudj ki kellett mennie a mosdóba...Ugye nem gond?

-Miért is lenne az?-ez elképesztő komolyan mondom hogy hozzávágok valamit

-Szóval mit akartál megbeszélni a turnéval kapcsolatban?-kérdeztem, kissé siettetve az eseményeket, s közben már töltöttem is Mark poharába a bort.

-Igen. Szóval...Áh, szívem hát itt vagy! Gyere közelebb, engedd meg hogy bemutassalak...Mi a baj drágám?

Erre már én is felkaptam a fejem. Talán ennyire szégyenlős a kicsike hogy nem mer közelebb jönni hozzám? Jó kis nőt fogtál ki Mark...

Tekintetemmel keresni kezdtem a lányt, és azonnal meg is pillantottam. A mosdóból kivezető folyosón állt földbegyökerezett lábakkal pár méterre tőlünk, és engem bámult...

-Ezt nem hiszem el...-suttogtam értetlenül magam elé.

A lány aki ott állt és mozdulni sem bírt, Evelyn volt...

Az én Evelynem... 

Az ő látványa hasonló reakciókat váltott ki belőlem mint az én látványom belőle. Mozdulni sem tudtam megdermedtem, kidülledt szemeim csak bámulták őt.

Mondanom sem kell, a vörösboros pohár azonnal kifordult a kezemből, rá a hófehér perzsa szőnyegemre. Máskor az ilyen dologért tombolni tudtam volna, de most ez érdekelt legkevésbé.

Mark tekintete köztem és Evelyn között ingázott, egyértelműen nem értette az egészet. Én sem értettem. Azt hiszem senki sem értette mi történik.

Mark döbbenten pislogott mellettem, majd ennyi hagyta el a száját:

-Mi a...?